Október elején egy hétig iskolánk adott otthont a Zachor Alapítvány vándorkiállításának, amelynek képei holokauszt-túlélők videóinterjúi alapján készültek.
Szakgimnazista tanulóink interjúkat készítettek társaikkal a témáról.
Jakab Szilvia, 9. osztályos tanuló interjúja iskolatársával:
-Mit gondolsz erről a kiállításról?
-Nagyon tetszett, mert olyan témát fogalmaz meg, amely engem nagyon érdekel történelmi és érzelmi szempontból is. Nagyon sokat tudnék erről beszélni…
-Melyik kép fogott meg leginkább? Miért?
-A kép címe: Magamra maradva, Tikk Zoé készítette. Térhatása, ceruzatechnikája és animés stílusa miatt ragadott meg nagyon, és az, ahogy a bezártság és a szomorúság árad a képről. A drótkerítés még fokozza ezt a hangulatot.
-Hogyan érzed magad ettől a tárlattól?
-Egyszerre boldogan és szomorúan: jó belegondolni, hogy itt van ez a kiállítás – és rossz, hogy a témája akár a jövő is lehet.
-Mit tudsz a zsidóságról?
-Eléggé szomorúnak tartom a zsidók sorsát, de a vallásukról nem tudok sokat.
Pónya Bettina, 9. osztályos tanuló riportja, melyben iskolatársát szólaltatja meg:
Itt vagyunk Tatán, a Talentum Iskola Szakgimnáziumának épületében, ahol megkérdezem egyik idősebb iskolatársamat, hogy mi a véleménye az iskolában egy hétig látható kiállításról, melynek címe: „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa”.
-Mi a véleményed a kiállításról?
-Alapvetően lényeges témát feszeget a kiállítás. Fontosnak tartom, hogy ezzel a témával kapcsolatban mindannyian képben legyünk. Azért, hogy ilyen vagy hasonló ne történhessen meg újra a történelemben.
-Melyik kép fogott meg leginkább?
-Nem jegyeztem meg, ki készítette: fekete-fehér kép volt, amelyen egy szomorú lány áll a szögesdrót kerítés előtt.
-Miért pont ez a kép?
-Mikor nyitva volt napközben a termünk ajtaja, éppen ez a kép volt szemben – jobban meg tudtam nézni magamnak, mint a többit.
-Milyen érzéseket váltott ki belőled a tárlat?
-Elszomorító, hogy erre képes volt bármikor is az emberiség.
-Mit tudsz a zsidóságról?
-Én sajnos azt tapasztalom, hogy általánosságban jellemző az antiszemitizmus, de ezzel én soha nem tudtam együttérezni, sőt elítélem ezt.
Szabó Dorka és Mile Sára 9. osztályos tanuló beszélgetése:
Nem olyan régen egy vándorkiállítás látogatott az iskolába. A kiállítás fő témája a népirtások és a holokauszt volt. Ahogy elnézegettem a képeket, sok érzelem támadt bennem, de kíváncsi lettem máséra is, úgyhogy megkérdeztem padtársamat a témáról.
Első kérdésem az volt, hogy mit gondol a kiállításról.
– Én egy új oldalát ismertem meg ennek a témának, és csodálkoztam, hogy 13-14 évesek ilyen mély képeket tudtak készíteni – válaszolta.
– Melyik kép fogott meg a legjobban?
– Az, amely egy embert ábrázolt rácsok mögött. Ezen a képen nem a szomorúság, hanem a kétségbeesés látszott.
– Nekem az a kép maradt meg, amelyiken egy félszemű ember fekszik a földön magzatpózban. Nagyon félelmetes látvány volt, volt benne egy szörnyű, elmondhatatlan fájdalom, amit a képre nézve rögtön megérzel.
– Mit tudsz a zsidóságról?
– Nem tudok sokat a zsidó vallásról, de szerintem szép dolog a hit, és hogy valaki valamiben mindenáron hisz és harcol is mellette.
– Én azt gondolom, hogy a zsidók ugyanolyan emberek, mint a nem zsidók.
Végül arra voltam kíváncsi, hogy mit tud arról, hogy sok zsidót kivégzőtáborba hurcoltak?
– Nagyon embertelen dolognak tartom. Csak azért vitték el őket, mert Hitler fenyegetésnek érezte őket.
– Már maga a tudat is szívszorító, hogy volt, aki el sem jutott a kivégzésig, mert már a kínokba belehaltak – feleltem neki.
Ezek után megköszöntem az őszinteségét és együttműködését, és elköszöntünk. Tanulságos beszélgetés volt.