TATAMI VIII

Június 27-én, pénteken délután immár 8. alkalommal nyílt meg szakgimnáziumi diákjaink és tanáraink közös kiállítása, a TATAMI VIII. A tárlaton idén Szigetvári Krisztina, grafikus képzésünk vezetője és Lobenvein Nelli, 11. osztályos tanulónk közösen mondták el nyitóbeszédüket. A kiállításon – amely a Víz, Zene, Virág Fesztivál programjában is szerepel – 9. osztályosainktól ötödéveseinkig minden diákunk válogatott alkotásai szerepelnek. Ahogyan minden évben, úgy idén is a tanítványok mellett a mesterek egy-egy példaadó, inspiráló munkája is kiállításra került.

A megnyitó műsorának zenei aláfestését a budapesti Kroó György Zene- és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskola Fúvós Kamaraegyüttese adta.

Ballagás és tanévzáró 2025

Június 20-án az évzáró ünnepség keretein belül búcsúztunk el nyolcadikos diákjainktól. Ebből az alkalomból a hetedik osztály tagjai egy személyre szóló műsorral köszöntötték ballagó társaikat. A nyolcadik osztályosok pedig megosztották a jelenlévőkkel elköszönő gondolataikat.

A tanévzáró ünnepélyen azok a diákok, akik a tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, jutalomkönyvet vehettek át.

A Tata Város Legszorgalmasabb Diákja ösztöndíjat idén Mohácsi Alexa, 11. osztályos diákunk vehette át.

Iskolánk nevelőtestületének szavazatai alapján idén is Talentum-díjat kaptak az arra legméltóbb diákok. Az alsó tagozaton Domján Flóra, a felső tagozaton Reitinger Hanna, a középiskolában pedig Lobenvein Nelli vehette át az elismerést.

Az eseményről a Tatai TV is tudósított, amely ezen a linken megtekinthető (0:33-tól).

DÖK-nap a középiskolában

Múlt héten a diákönkormányzat középiskolánkban is megszervezte a DÖK-napot. A délelőtt a grafikus tanulók szakmai gyakorlatával kapcsolatos eligazítással kezdődött, majd a diákok élhettek alkotmányos jogukkal: a diákközgyűlésen minden felmerülő ötletet, pozitív és negatív véleményt megvitathattak az őket tanítókkal. Ezt követte egy közös drámajáték, mely után a napot egy több helyszínen zajló, szórakoztató foglalkozássorozat zárta.

Pályaorientációs nap a középiskolában 2025

Múlt héten, a pályaorientációs nap keretében grafikus tanulóink olyan előadók történeteit ismerhették meg, akik első kézből tapasztalták a Talentumban szerzett tudás értékét és hatását az életükben. A nap művésztanárunk, Mórocz István előadásával kezdődött, aki megosztotta diákjainkkal életútját, pályájának ívét, a képzőművészet jelentőségét saját életében. Második előadónk iskolánk egykori diákja, a tetoválóművész Gombkötő Zsófia volt, aki a szakmával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatairól mesélt a hallgatóságnak. Az előadások-beszélgetések közti rövid szünetként a diákok gyakorlati feladata az volt, hogy a szabadban maguknak is egy, a város által inspirált Tata-tetkót kellett tervezniük. Az előadások sorát délután is egykori diákjaink folytatták: Veszelovszki Bernát, Kreidl Máté és Báthory Rudolf, végül pedig Kandorf Dávid meséltek az érettségi utáni szakmai tapasztalataikról.

Szakmai nap a Csillag erődben

Szakgimnáziumunk 9. és 10. osztályosai nemrég meglátogatták a komáromi Csillag erődöt. A tárlatvezetés során a művészettörténet-órákon tanult ismereteken kívül sok érdekes információt hallhattak, és a különböző korszakok híres és kevésbé ismert szobrainak másolatait is nagy élmény volt életnagyságban megcsodálni. A napot grafittanulmányok készítésével zárták.

Tatai Hollywood-vetélkedő

Tata Város Önkormányzata, Tata Város Diákönkormányzata és a Magyar Hollywood Tanács Magyar Hollywood vetélkedőt rendezett Tatán 2025. május 19-én, hétfőn. Az eseménynek Tony Curtis 100. születésnapja adta az apropót. A verseny fő anyagát Tony Curtis és a szomódi, illetve tatai felmenőkkel rendelkező Robert Downey Jr. képezte. A vetélkedőre öt iskola háromfős csapatai jelentkeztek. Michl József polgármester köszöntötte a vetélkedő fiatalokat, majd Mátsik György vezetésével zajlott a Hollywood magyar szereplőiről szóló játék. A vetélkedő tatai fordulóját a Talentum Szakgimnázium csapata nyerte.