Magyar kultúra napja a szakgimnáziumban 2023

A 11. osztályosok Kelevéz Ágnes előadását hallgathatták meg a Német Nemzetiségi Múzeumban a magyar kultúra napja alkalmából. A költő életútjával való megismerkedés előtt jó volt egy ilyen avatott ismerőjétől hallani róla. A Fekete ország című költemény befogadástörténeti érdekességei mellett az előadó a vers értelmezését is levezette, így a diákok kiválóan ismételhették a klasszikus modernség stílusirányzatainak fontos stíluseszközeit is.
Köszönjük a lehetőséget!

Rendhagyó történelemórák Tatán – kulturális programok a helyi közösségépítés jegyében

A mai napon 9. évfolyamos diákjaink a Tatai várban részt vettek egy múzeumpedagógiai foglalkozáson. A program apropója egy olyan múzeumi pályázat, amely által a gyerekek ingyenesen vehetnek részt rendhagyó történelemórákon. A mostani alkalom témája a Tatai vár története volt.
A 10. osztály is részt vett a múzeum által meghirdetett külső és belső sétán a várban. Szűcs József vezetésével bebarangolták a régi vár bástyáit, átjáróit, termeit.

Az Összművészeti Pályázat zsűrizése

Az idei Összművészeti Pályázatunkra is rengeteg munka érkezett.
A zsűri tagjai már megszokott módon a vizuális nevelés területén jártas szakemberek, szemük a rajz és vizuális kultúra országos megmérettetésein edződött. Elnökük ebben az évben is Zombori Béla, nyugalmazott egyetemi adjunktus.
A bírálók hármasának izgalmas szakmai vitája után meghozott döntése december 9-én, a díjátadón kerül majd kihirdetésre a Talentum Művészeti Szakgimnázium aulájában.