2024 ápr 13 | Grafikusképzés események, Grafikusképzés galéria
Szakgimnazistáinknak ismét a 9. osztályosok készültek feladatokkal József Attila születésnapjának évfordulóján. Az iskola folyosóján hetekkel ezelőtt berendeztek egy olvasósarkot, ahol az ott időzők különböző versesköteteket forgathattak. Szerdán pedig egy vegyes évfolyamú csapatvetélkedőre került sor, amelyben a diákok több fordulón keresztül mérhették össze irodalmi tudásukat. Végül a holtversenyben győztes két csapat jutalma egy házi készítésű torta volt.
2024 márc 18 | Grafikusképzés események, Grafikusképzés galéria
Múlt héten zárult le iskolánkban a szakgimnáziumi felvételi időszak. A leendő kilencedikes tanulók portrét és csendéletet rajzoltak, emellett egy kötetlen beszélgetés alkalmával megmutatták otthonról hozott munkáikat is. Most még nagy az izgalom, mi is kíváncsian várjuk, hogy kik lesznek a következő tanévben velünk együtt tanuló diákok.
2024 márc 10 | Grafikusképzés eredmények, Grafikusképzés galéria
13. osztályos tanulóink fantasztikus pólókat, pulóvereket terveztek a TSE Basket felkérésére. A sokszínű, kreatív ötleteket Kláris Zoltán véleményezte a TSE képviseletében, és nagyon elégedett volt. Reméljük több terv is megvalósulhat majd a közeljövőben.
2024 márc 9 | Grafikusképzés események, Grafikusképzés galéria
Ismét szakmai kiránduláson vett részt a 11-12. évfolyam. A modern technika eszközeivel létrehozott Van Gogh-kiállításon gyönyörködhettek a színek és formák áradásában, a leglelkesebbek saját alkotáshoz is kedvet kaptak a végén. Majd a Szépművészeti Múzeumban szabadon válogathattak diákjaink a tárlatok között. Feltöltődtek és inspirálódtak, mint mindig.
2024 febr 17 | Grafikusképzés események, Grafikusképzés galéria
Szerdán 10. osztályos tanulóink tanulmányi kirándulásra utaztak Budapestre, ahol a Magyar Nemzeti Galériában részt vettek egy tanulmányaikhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson.
Ezt követően a Budai Várban sétálva a nagy történelmi múltra visszatekintő Mátyás-templomnál is megálltak, ahol korábban két uralkodói párt is megkoronáztak, valamint világörökségi helyszín is.
2024 febr 4 | Grafikusképzés eredmények, Grafikusképzés galéria
Marosi-Pózmány Andrea Tornás versek című gyerekkönyvéhez a Talentum Szakgimnázium diákjai készítettek illusztrációkat. Az utómunkálatok végeztével hamarosan meg is jelenik a kötet.
Gratulálunk a fantasztikus közös munkájukért az alkotóknak: Matkovics Léna Panninak, Hegyi Zsófiának, Neichl Artúrnak, Losonczi Annának, Szekrényesy Lilinek, Imre Gabriellának, Hajnal Tímeának és a projektet koordináló tanáruknak, Hajdú Zsófinak!