A 11. osztályos grafikus tanulóink közül Bakos Szonja, Demeter Izabella és Világos Alexandra munkáiból a Jászai Mari Színház Folyosó Galériáján nyílt kiállítás, melyet Varga Benedek tanár úr nyitott meg.
Szeretettel üdvözlök mindenkit ezen a csodálatos kora őszi délutánon. Gondolkodtam, hogy milyen címet lehetne adni ennek a kiállításnak, ha lenne címe. Talán jól hangzana, ha úgy közelítenénk meg, mint egy válogatáslemezt. – Talentum selection, volume two. Azért második, mert a tavalyi tanév végén volt már egy közös, talentumos grafikus kiállítás Tatán a Városi Képtárban. Remek kiállítás volt, sok jó munkával, mégis maradt bennem hiányérzet utána. Megmondom, miért. A második tanév végéig – amióta én itt tanítok – rengeteg jó munkát láttam, a helyet és a keresztmetszetet viszont kevésnek éreztem, túl keveset tudtunk megmutatni magunkból, abból a sok elvégzett munkából és eredményből, amit eddig elértünk. Mert elértünk már sok mindent.
Ezért is örültem nagyon, mikor a nyáron Rochlitz Gyuri, a Bányász Képzőművész kör vezetője megkeresett a kiállítás lehetőségével. Ezúton is köszönjük, hogy ránk gondoltak, és segítettek a kiállítás rendezésében és installálásában.
A mai napon három tizenegyedikes tanulónk mutatkozik be első alkalommal nagyobb anyaggal. Három hang, három különböző hang. És hangerő. Aki járt már a Tata Új út 4. szám alatti telephelyünkön, az tudja, miről beszélek. Aki belép oda, már a földszinten tapasztalhatja, hogy a 11. osztály bent tartózkodik – a harmadik emeleten. Ezúttal viszont a hangokhoz képek is társulnak.
A három alkotó – név szerint Bakos Szonja, Demeter Izabella és Világos Alexandra: három különböző karakter, három különböző habitus, három különböző hozzáállás, amely az egyes feladatokon keresztül képes megtalálni a számára helyes, kifizetődő és eredményes utat. Igen, a munkák nagy része feladat – amit grafikus diákjaink oldanak meg olykor meglepő eredménnyel, egyéni szájízzel -, de találhatók itt egyéni megnyilatkozások, a belső világ kifejeződései is: klasszikus értelemben vett műalkotások.
A legkülönbözőbb munkákat igyekeztem összeválogatni, hogy a legszélesebb repertoárt tudjuk megmutatni közönségünknek: van itt tanulmány, figura, csendélet, vízfestmény, tempera, olaj, egyedi grafika, fa-, papír- és linómetszet, tipográfiák, monokróm és színes, karikatúra és natura.
A kiállítás és bemutatkozás lehetősége és élménye minden alkotó számára sokat jelent, hát még az ilyen fiatalok számára. A kiállítás mindig feltár valamit, és kénytelen-kelletlen mindig konfliktus is – találkozás a valósággal. Mindaz, amit eddig gondoltam magamról, a munkáimról, most megmutatkozik a térben, mások előtt fedetlenné válnak a gondolataim, nem rejti már el őket a mappa, mindenki láthatja és beszélhet róla, sebezhetővé válok. Lehetne ez is a forgatókönyv. De szerencsére nem erről van szó. Ugyanis három gráciánk, ha szabad ezzel a művészettörténeti hasonlattal élnem – csütörtökön művtöri -, nem fegyvertelen. Vannak oroszlánkörmök, és van tehetség. És van munka. Ihlet? Czóbel Béla mondta: „Bolond, aki az ihletre vár. Dolgozni kell, hogy munka közben találjon.” Igaza volt.
És még valami, ami talán még fontosabb: az inspiráció. Az ihlet jön-megy, az inspiráció viszont képes megújítani. És itt van ennek a kiállításnak az alkotók és igen, a tanáraik számára is lényeges momentuma.
Nehéz időszakon vagyunk túl. Rajzedzőként – ahogy néha magamra gondolok – a legnehezebb mindig a kezdés, az első évfolyamok. Ebben Szigetvári Krisztina kolléganőm is meg tud erősíteni, aki szintén nyakig benne van ebben a folyamatban – köszönet a mukájáért. Nehéz az első évfolyamoknak, mert nincs előttük senki, aki példa lehetne, nem látják, hova lehet eljutni, vagy ha látják is (REMbrandt még túl messze van), nem látják a lépcsőfokokat. Ők mégis vakon bízva mennek előre a tőlük megszokott hangerővel – ez mindannyiunk szerencséje.
Ez a lényege ennek a kiállításnak. Megtettünk újabb lépcsőfokokat, különösen Ti, lányok. Itt van az ideje, hogy büszkén kihúzzátok magatokat, és felemeljétek a fejeteket, mert ha körbenéztek most a falakon, akkor ez (ahogy Dárdai Pál mondaná) nagyon jól néz ki – és van mire büszkének lennetek.
További inspirációt és jó munkát kívánok, a kiállítást megnyitom.