Hagyományaink szerint a 2016-2017. tanévet is egy táborral nyitottuk meg. Ennek témája idén a testi-lelki egészség volt.


A korábbi években már megszokhatták diákjaink, hogy a tanév első két napját nem az iskolában töltjük. A tanévkezdő táborunk helyszíne idén is az Öreg-tó Club Hotel volt. A gyerekek a tanévnyitó ünnepély után változatos programokon vettek részt.

Idén az egészség, ezen belül az elsősegélynyújtás volt a központi téma. Az évfolyamok életkoruknak megfelelően kaptak feladatot. Olyan helyzeteket kellett az osztályfőnök segítségével gyakorolni, ahol bajba jutott társaiknak nyújtottak segítséget. Ezután vegyes csoportokban egy akadályversenyen mérhették össze tudásukat. Minden csapat ügyesen teljesítette a feladatokat.

A szülőket a táborzárás előtti délutánon a testi-lelki egészséggel kapcsolatos előadások várták. A Magyar Vöröskereszt segítségével véradást is szerveztünk a szülők és kollégáink számára.

A Tatai Televízió beszámolóját az eseményről a következő linken tekinthetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=356Fv1yE9Ok