Június 30-án, pénteken délután immár 6. alkalommal nyílt meg szakgimnáziumi diákjaink és tanáraink közös kiállítása, a TATAMI VI. A tárlaton idén Fatuska Máté, a Talentum Iskolát fenntartó alapítvány elnöke mondott nyitóbeszédet. A kiállításon – amely a Víz, Zene, Virág Fesztivál programjában is szerepel – 9. osztályosainktól ötödéveseinkig minden diákunk válogatott alkotásai szerepelnek. Ahogyan minden évben, úgy idén is a tanítványok mellett a mesterek egy-egy példaadó, inspiráló munkája is kiállításra került.
Iskolánk kiállításával egyidőben a „Komárom-Esztergom vármegye gyöngyszemei” című fotókiállítás is megnyílt, mely alkalomból Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt.
A kettős megnyitó műsorának zenei aláfestését a budapesti Kroó György Zene- és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskola Fúvós Kamaraegyüttese adta.