Olvasópárok
Ahogyan az elmúlt években, úgy most is az együtt olvasás örömével, olvasópárokat alkotva, hangosan olvastak elsős és ötödikes diákjaink.
Ahogyan az elmúlt években, úgy most is az együtt olvasás örömével, olvasópárokat alkotva, hangosan olvastak elsős és ötödikes diákjaink.
Általános iskolai diákönkormányzatunk a héten tartotta esedékes gyűlését. Felső tagozatosaink már hetekkel ezelőtt jelezhették, hogy milyen témákról szeretnék, ha szó esne. Ez alkalommal a lehetséges iskolaudvari változtatások témája volt a fókuszban
2023. november 11-én tartotta szalagavató ünnepségét a Talentum Iskola. A végzős osztály 19 tagja kapta meg az iskolához tartozást, a felnőtt élet felé közeledést szimbolizáló szalagot. A diáklányok a 60-as évektől napjainkig kalauzolták a nézőket lendületes osztálytáncukban ismert slágerek segítségével. Ezután egy egyedi koreográfiájú bécsi keringőt mutattak be vendégeiknek. A meghitt és ünnepélyes, jól sikerült rendezvény által feltöltődve vethetik bele magukat az érettségi vizsgára való készülésbe.
Az eseményről a Tatai TV is készített összefoglalót, amely ezen a linken megtekinthető.
Szakgimnáziumunk az elmúlt napokban egy érdekes eseménynek adott otthont: Szabó-V. Dóra Kényszer-Vallomás című könyve bemutatójának. Az esemény igazi kötődését az adta, hogy a kötetet iskolánk volt tanulói illusztrálták. Szabó Dorka, Pozsonyi Letti Panna és Onódi Réka érdekes, érzelmekben gazdag rajzokat készítettek a szöveghez.
Ma reggel 9.-es, 10.-es és 13. osztályos szakgimnazistáink egy informatív előadást hallgathattak meg a fiatalok energiaital-fogyasztási szokásairól és annak káros hatásairól. A prezentációt iskolai védőnőnk, Bartáné Fischer Viktória tartotta.