2024 jan 2 | Általános iskola események, Általános iskola galéria, Grafikusképzés események, Grafikusképzés galéria
December 21-én volt 2023 utolsó tanítási napja. E napon iskolánkban rendhagyó, az ünnepre hangolódó tanítási napot tartottunk. Az általános iskolások kézműves foglalkozással indították a délelőttöt, míg a szakgimnáziumban a DÖK vezetésével iskolagyűlést tartottunk a diákokat leginkább foglalkoztató iskolai dolgok kapcsán. Ezt követően a két iskolafok közösen nézte meg az 1. és 4. osztályosok ünnepi zenei műsorát, és tanári karunk ajándék karácsonyi előadását.
2023 dec 15 | Általános iskola események, Általános iskola galéria, Grafikusképzés események, Grafikusképzés galéria
Iskolánk az idei tanévben is megrendezte a már hagyományosnak mondható Regionális Képzőművészeti Pályázatát. A pályázat célja idén is az volt, hogy minél több iskola tanulóit kreatív alkotó munkára biztassunk. Mostani témánk az utazás volt. 25 iskola mintegy 400 alkotását értékelte a zsűri.
A díjazott diákok munkáiból kiállítás nyílt az iskola galériájában, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Az iskolaépületben található tárlaton kívül az alkotások egy virtuális kiállításon is megtekinthetők.
2023 dec 15 | Általános iskola események, Általános iskola galéria
A héten nyolcadikosaink a vármúzeumban múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A téma ez alkalommal a második világháborús magyarországi évek főbb eseményei és a hátország élete volt.
2023 dec 7 | Általános iskola események, Általános iskola galéria
Hatodikosaink ma délelőtt a Kuny Domokos Múzeumban a Mindennapi kenyerünk foglalkozáson vettek részt: megismerték az aratás régi eszközeit, a malom működését és az őrlés folyamatát.
2023 nov 21 | Általános iskola események, Grafikusképzés események
November 14-én, délelőtt az általános iskolában, délután pedig a szakgimnáziumunkban vártuk nyílt napra az érdeklődő diákokat és szüleiket. Délután Fogel Zsolt igazgató úr köszöntőjét követően Szigetvári Krisztina szakmai vezető mesélt a művészeti grafikus szakról, a képzés tartalmáról, majd a felvételi pontszámítás menetét Ballók Olga igazgatóhelyettes részletezte. Ezután tervezés és grafika, grafikai technológia és rajz órákat látogathattak az érdeklődők, feltehették a kérdéseiket a tanároknak és a diákoknak is. Nagy örömünkre szolgált, hogy mind délelőtt mind délután sok érdeklődő diákkal és szülővel találkozhattunk.
A nyílt napról a Tatai TV Hírszemléje is beszámolt. Az összefoglaló ezen a linken tekinthető meg.
2023 nov 20 | Általános iskola események, Általános iskola galéria
Az általános iskolai diákönkormányzat programján megismerhették a diákok, miként emlékeznek Angliában egy több, mint 400 éve meghiúsított, parlament elleni merényletre. Ötödikes és hatodikos önkéntesek magyarázták el a hagyomány hátterét az alsósoknak, majd minden érdeklődő diák részt vehetett az iskolaudvaron tartott fáklyás felvonuláson és tűzgyújtáson.