Budapesti szakmai kirándulás

Ismét szakmai kiránduláson vett részt a 11-12. évfolyam. A modern technika eszközeivel létrehozott Van Gogh-kiállításon gyönyörködhettek a színek és formák áradásában, a leglelkesebbek saját alkotáshoz is kedvet kaptak a végén. Majd a Szépművészeti Múzeumban szabadon válogathattak diákjaink a tárlatok között. Feltöltődtek és inspirálódtak, mint mindig.

„Fények”

A Tatai várban február 16-án nyílt „Fények” című kortárs tárlaton valamennyi grafikus tanárunk alkotása kiállításra került.
Gratulálunk nekik!

A megnyitó képes összefoglalója ezen a linken megtekinthető.

Tanulmányi kiránduláson a 10. osztályosok

Szerdán 10. osztályos tanulóink tanulmányi kirándulásra utaztak Budapestre, ahol a Magyar Nemzeti Galériában részt vettek egy tanulmányaikhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson.
Ezt követően a Budai Várban sétálva a nagy történelmi múltra visszatekintő Mátyás-templomnál is megálltak, ahol korábban két uralkodói párt is megkoronáztak, valamint világörökségi helyszín is.

TATA 2023 kiállításmegnyitó

Szakgimnáziumunk 13.-os tanulóinak leporelló- és ajándéktárgyterveiből tegnap nyílt kiállítás a Kuny Domokos Múzeumban.
Az elkészült alkotásokra március 25-ig lehet szavazni a múzeum közösségi oldalán vagy a személyesen a kiállítótérben.

Az eseményről készült fotók ezen a linken megtekinthetők.

Ollé Dániel kiállításmegnyitója

Az elmúlt pénteken iskolánk egyik volt tanulójának kiállítását nyitottuk meg galériánkban. Ollé Dániel végzős hallgató a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, festő szakon.
A kiállításmegnyitó előtt, délelőtt diákjainknak külön alkalmuk volt Danival beszélgetni az egyetemi létről és alkotásról.
Diplomamunkáinak emlékképszerű világához Varga Benedek grafikusművész szavaival kerülhettünk közelebb. Dani nagyméretű vásznain dekoratív elemek, jellemzően pöttyök keverednek figurális elemekkel, nőalakok részleteivel. Képeinek megalkotása nem csupán festői feladat, hiszen a pöttyök grafikai technikával vannak megjelenítve.