Megemlékezés 1956. október 23-ról

Iskolánkban már hagyománynak mondható, hogy az 1956-os forradalomról a mindenkori 10. osztály készül megemlékezéssel a szakgimnazistáknak és a felső tagozatosoknak. Az idei műsort az tette még személyesebbé és átélhetőbbé, hogy egy mártírhalált halt 15 éves résztvevő, Szeles Erika szemüvegén keresztül emlékeztünk meg a történtekről.

„Maradok itt ez őszidőben”

A Tatabányai Őszi Tárlat idén 15. alkalommal várja látogatóit. A csoportos kiállítás ez alkalommal is egy tematikus felhívás kapcsán mutatja be a vármegyénk területén élő és alkotó művészek munkáit, friss gondolatait. A tárlaton iskolánk művésztanárainak alkotásai is megtekinthetőek: Görözdi Lilla, Mórocz István és Szigetvári Krisztina is egy-egy elgondolkodtató művel vannak jelen.
Mindenkit szeretettel invitálunk a kiállítás megtekintésére!

Grafikus szakmai kirándulás

Október elején grafikus szakgimnazistáink szakmai kiránduláson vettek részt. Első úticéljuk a budapesti Pauker Nyomda volt, ahol végigsétálhattak az egész üzemen, és közben átfogó szakmai prezentációt hallhattak a tervezésről egészen a kivitelezésig.
Ezt követően a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak el, ahol kortárs francia illusztrátorok inspiráló kiállítását nézték meg: a PesText Fesztivál könyvillusztrációs kiállítássorozata kortárs franciaországi alkotók munkáiból kínált reprezentatív válogatást. A világhírű Serge Bloch vagy a fesztiválon vendégeskedő Rébecca Dautremer mellett a fiatalabb generációk képviselői is megjelentek a seregszemlén.