Az ’56-os forradalomra emlékeztünk

A Talentum Iskola új telephelyén, az aulában kapott otthont a 10. osztályosok kiállítása, amelyet az október 23-i eseményekről tanultak inspiráltak.
Az iskolában ebben az évben is rendhagyó volt a megemlékezés a nemzeti ünnepről: a Terror Házában tett látogatás után ki-ki szabadon alkothatott a témában. Fábry Olívia tanárnő koordinálásával az ünnepségre igazán színvonalas anyag állt össze. A megemlékezés maga a kiállítás megnyitója volt, amelyen Ballók Olga történelem szakos tanár elevenítette fel az 56-os eseményeket és mesélte el a kiállítás történetét, majd Bródy János klasszikusát tolmácsolták iskolánk tanulói.
Ezt követően mindenki végignézhette a tizedikesek munkáit. Láthatunk tankot és fekete autót, bitófát és kötelet, plakátokat, gyermeket és felnőtt áldozatokat, fegyvert, lyukas zászlót. A kiállítás október 28-ig látogatható a Csapó utca 2-4-ben, ezt követően pedig újra a „mesterek”, a művésztanárok munkái láthatóak majd a kiállítótérben.

Álomból valóság, avagy semmi sem lehetetlen

Városunk könyvtárának jóvoltából kedden került sor az „Álomból valóság, avagy semmi sem lehetetlen” elnevezésű programsorozat következő részére, amelyen 9. osztályos tanulóink is részt vettek. A programsorozat alkalmain roma származású vagy egykori mélyszegénységből induló vendégek beszélnek magukról középiskolásoknak és felnőtteknek. A legutóbbi vendég Horváth József kutatóbiológus, molekuláris genetikus volt.