Végzőseink ballagása 2024

Az érettségi időszak kezdete előtti utolsó pénteken, május 3-án ismét elballagtak 12.-eseink. Az ünnepségen a 11. osztály egy dallal vett búcsút a végzős lányoktól, akik maguk is elköszöntek az iskolától: osztályfőnöküktől, Rónai Orsolyától, tanáraiktól és diáktársaiktól.
Azóta már mindannyian megkezdték az írásbeli érettségi kihívásainak teljesítését.
Kívánjuk, hogy sikerüljön elérniük a kitűzött célokat és pontszámokat!

Ünnepségünkről a Tatai Televízió is készített rövid összefoglalót, amely ezen a linken megtekinthető.

Rendhagyó áprilisi tanórák

Áprilisban szakgimnáziumunkban rendhagyó tanórák keretein belül a Haver Alapítvány önkéntesei tartották meg „Identitás” című foglalkozásukat a fiataloknak. Emellett az ELTE két diákja a Youth4Vote szervezet foglalkozását mutatta be a 11. és 12. osztályos diákoknak, melynek célja az EU megismerése és az uniós választások népszerűsítése az első szavazók körében.

Magyar költészet napja a középiskolában 2024

Szakgimnazistáinknak ismét a 9. osztályosok készültek feladatokkal József Attila születésnapjának évfordulóján. Az iskola folyosóján hetekkel ezelőtt berendeztek egy olvasósarkot, ahol az ott időzők különböző versesköteteket forgathattak. Szerdán pedig egy vegyes évfolyamú csapatvetélkedőre került sor, amelyben a diákok több fordulón keresztül mérhették össze irodalmi tudásukat. Végül a holtversenyben győztes két csapat jutalma egy házi készítésű torta volt.

Felvételi pillanatképek

Múlt héten zárult le iskolánkban a szakgimnáziumi felvételi időszak. A leendő kilencedikes tanulók portrét és csendéletet rajzoltak, emellett egy kötetlen beszélgetés alkalmával megmutatták otthonról hozott munkáikat is. Most még nagy az izgalom, mi is kíváncsian várjuk, hogy kik lesznek a következő tanévben velünk együtt tanuló diákok.

Budapesti szakmai kirándulás

Ismét szakmai kiránduláson vett részt a 11-12. évfolyam. A modern technika eszközeivel létrehozott Van Gogh-kiállításon gyönyörködhettek a színek és formák áradásában, a leglelkesebbek saját alkotáshoz is kedvet kaptak a végén. Majd a Szépművészeti Múzeumban szabadon válogathattak diákjaink a tárlatok között. Feltöltődtek és inspirálódtak, mint mindig.