Iskolaújságunk legfrissebb számában olvashatják Lukács Péter interjúját Berg Judittal.


A MEGLEPETÉS: BERG JUDIT

Még tavasszal részt vettem a könyvtár Rumini-pályázatán. Akkori osztályfőnököm szólt, hogy díjazott leszek, el kellene mennem másnap átvenni a jutalmamat.  Aznap este tudtam meg, hogy Berg Judit is ott lesz a díjátadón. Rögtön arra gondoltam, hogy interjút kell készítenem vele az Iskolaújságba. Sok kérdés kavargott a fejemben. Ebből tettem fel a következőket:

Mi az eredeti foglalkozása?

Angol-magyar-dráma szakos tanár vagyok eredetileg, de sosem tanítottam iskolában, mert mire elvégeztem az egyetemet, megszületett az első gyerekem, aztán pedig elkezdtem könyveket írni. 

Kivel írna együtt újabb könyveket? Milyet?

Kertész Erzsivel már el is kezdtük a Négy madár titka folytatását. És régóta tervezzük, hogy a barátnőmmel, Szabó Borbálával, aki egyébként drámaíró, írunk egy közös könyvet.

Ön milyen gyerekeknek szóló könyveket olvas szívesen a sajátjain kívül? Ajánlana néhányat?

Gyerekkorom nagy kedvence volt Mándy Ivántól a Robin Hood, de szerettem Erich Kästner könyveit, mindenféle kalandregényt és természetről szóló könyvet. Szívesen olvasom a mai szerzők könyveit is. Kisfiammal kedvencünk Kertész Erzsi Panthera-sorozata és Jeney Zoltán Rév Fülöp sorozata.

Ön inkább otthonülős vagy kirándulós típus?  Ha ez utóbbi, mi a kedvenc helye? Mi a vágya, ahová szívesen elutazna?

Nagyon szeretek utazni, kirándulni. Imádom a természetet, bármilyen erdőben szívesen kirándulok, de szoktam evezni és biciklizni is. Érdekel a világ minden tája, nagyon sokat utazom. Nemrég jártam Vietnamban, de szeretnék eljutni Dél-Amerikába is. Két kedvenc helyem a világon a Balaton és New York.

Mivel a Ruminihez kapcsolódóan több társasjáték is megjelent, azt gondolom, hogy Judit néni szeret társasjátékozni. Saját társasjátékain kívül mi a kedvence?

Nagyon szeretek kártyázni, sokféle kártyajátékot ismerek. A társasok közül kedvenceim a Bang, a Fedőnevek, a Carcassone, a Set és a Scrabble. Nemrég kaptunk egy új, angol kártyajátékot, aminek Robbanós macskák a neve, ott nemcsak gondolkodni kell, de nagyon vicces is. Logikai játékokat is szívesen játszom, és Activityzni is bármikor hajlandó vagyok

Kisebb koromban nagy kedvencem volt a Lengemesék. Örömmel néztem a filmvásznon Füttyös Vilkó kalandjait. A külföldi sikerek után számíthatunk folytatásra?

Igen! Az Ősz-tél résznek én írtam a forgatókönyvét, és már dolgozik a csapat a Cinemon Rajzfilmstúdióban. Még kb. egy év, amíg elkészülnek.

Rumini kalandjait már láthattuk színházban, esetleg moziban?

Remélem, hogy lesz film is hamarosan. Van több érdeklődő és sok terv, de sajnos egy nagyszabású rajzfilm rettentő drága és nagyon sokáig tart elkészíteni. 

 

Nagyon szépen köszönöm Berg Juditnak, hogy időt szakított az interjúra!                                              

                                                                                                               

                                                                                                               Lukács Péter

 

Berg Judit könyvei:

Maszat könyvek, Hisztimesék, Micsoda idő!, Cipelő cicák könyvek, Két kis dinó történetei, Lengemesék, Tökmagok Afrikában, A holló gyűrűje, Alma- A sötét birodalom, Kertész Erzsivel megjelent könyve a Négy madár titka és nem utolsósorban a Rumini-sorozat.