Kandorf Dávid 10. osztályos tanulónk írása sikert ért el egy novellaíró pályázaton.


Kandorf Dávid 10. osztályos tanulónk az Író leszek! – a Kiskapu kiadó és a konyvesbolt.hu közös pályázatára benyújtott novelláját beválogatták a nyertes munkák közé, amelyeket egy kötetben jelentet meg hamarosan a kiadó.

Egy rövid ízelítő az írásból:

 „Éjfél van. Már megint nem tudok aludni. Minden éjjel ez van. Csak fekszem az ágyamban és hallgatom, ahogyan Anyu és Apu kiabálnak egymással. Veszekednek, amikor engem mindig arra tanítottak, hogy ne veszekedjek másokkal.” – Írta a sorokat a 11 éves Natalie a naplójába. 
A lány egy apró, dohos szobában lakott, amit éjjelente csak a hold ragyogó fénye világított be.
Áram nem volt a házban, ahogy gáz sem, így télen három pokrócot kellett magára takarnia, hogy meg ne fagyjon.
Szegények voltak, mint a templom egere, ételre is alig volt némi pénzük.

(…)Melanie ott feküdt a szokásos helyén, mit sem tudva a történtekről.
A lány szorosan átölelte a babáját, majd suttogni kezdett neki.
– Ti olyan boldogok vagytok, bárcsak ott élhetnék veled a babaházban! 
Kezeivel megpróbált enyhíteni a szorításán, de a baba már nem volt az ölében. (…)