Júniusban iskolánk három tanítója – Gere Attiláné, Bérces Pálné és Halász Ildikó – tíznapos szakmai látogatást tett New Yorkban, a New York-i Arany János Magyar Iskola meghívásából.


A tanítónők látogatásának fő célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak az iskolának a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos problémáik megoldásában. Ennek több színtéren is sikerült eleget tenni, hisz a tíz nap alatt ellátogattak a New Brunswick-i 42. Magyar Fesztiválra, ahol több magyar szervezet, intézmény munkatársával, vezetőjével beszélgettek az őket foglalkoztató kérdésekről. Pár nappal később váratlan felkérést kaptak a New York-i Egyetem magyar származású professzorasszonyától, dr. Kerekes Judittól, hogy vendégelőadóként tartsanak matematika tanítás-módszertani foglakozást a nyári egyetem hallgatói számára.

A hivatalos program zárásként tanáraink részt vettek az 5. Amerikai Magyar Iskolák Találkozóján, melyet ez évben is a New York-i Magyar Főkonzulátuson rendeztek meg. A szakmai konferencián a magyar iskolák képviselői Floridától Massachusettsig képviseltették magukat, több mint 60 fővel. Az elmúlt évekhez hasonlóan a megnyitón dr. Kumin Ferenc nagykövet, főkonzul köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. A konferencia egy időben több helyszínen, más-más témakörökben folytatódott, a fő hangsúlyt idén az iskola és a család együttműködésére helyezték. Tanítóink az olvasóvá nevelés problémáit járták körül egy műhelymunka keretében, és adtak módszertani javaslatokat az amerikai magyar iskolák tanárainak későbbi munkájukhoz. A találkozót követően kollégáink felkérést kaptak egy több fókuszú, intenzív módszertani kurzus megtartására a 2018-as évben.

A munka mellett természetesen arra is maradt idő, hogy megismerkedjenek a város nevezetességeivel, látványosságaival, mely ismereteket a későbbiek során sikeresen beépíthetnek a két tanítási nyelvű rendszer óráiba is.