A harmadik osztály csatlakozott a TeSzedd akcióhoz. Az alábbiakban egy szülő beszámolóját olvashatják a gyerekek közösségi munkájáról.


A tatai Talentum Iskola harmadik osztálya egyik osztálytársuk kezdeményezésére elhatározta, hogy az övék környezetvédő osztály lesz. A célkitűzés első lépéseként csatlakoztak a TeSzedd! akcióhoz. Március 20-án délután, a tanórák végeztével a gyerekek és osztályfőnökük gumikesztyűkkel és zsákokkal fölszerelkezve elindultak, hogy összeszedjék az Öreg-tó körüli sétány leglátogatottabb szakaszán felhalmozódott szemetet. Én magam, szülőként és koordinátorként vettem részt az akcióban. Hihetetlenül büszke vagyok erre a kis csapatra, azért, hogy ilyen lelkesek, de be kell vallanom, hogy volt bennem néhány kérdőjel a dologgal kapcsolatban. Először is, kilenc-tíz éves gyerekekről lévén szó, tartottam attól, hogy a lelkesedésük szalmaláng jellegű lehet. Másrészt az Öreg-tó Tata egyik legismertebb és leglátogatottabb turisztikai célpontja, melyet nemcsak az idelátogatók, de a tataiak is nap mint nap tömegesen járnak körül, és ennek köszönhetően a Városgazda Kft. – nagyon helyesen – kényesen vigyáz arra, hogy a tópart mindig tiszta legyen. Nem volt ez másképp most sem. Arról nem tudok beszámolni, hogy óriási szemétkupacokat tüntettek el a gyerekek. De becsülettel, óriási és töretlen lelkesedéssel szedték végig a kijelölt szakaszt, szinte felporszívózva a cigarettacsikkeket a népszerű padok környékéről, kitartóan turkálva a bokrok alját, ahová előszeretettel dobálják be a műanyag üdítős palackokat és a sörösdobozokat az arra járók. Végigcipelték magukkal az egyre nehezedő szélcibálta zsákokat a célig és külön elismerésben részesült az a kislány, aki eltántoríthatatlan volt és kihalászott egy esőáztatta felnőtt dzsekit az avarból. 
Külön köszönet a Tatai Városgazda Kft-nek a szemétszedő csipeszekért és a támogatásért!
Büszkék vagyunk a gyerekekre!