Az elmúlt hetekben a felső tagozatosok három érzékenyítő foglalkozáson vehettek részt. Vendégünk volt az Első Kézből a Hajléktalanságról szervezet négy önkéntese. Az általuk tartott rendhagyó órákon a gyerekek a hajléktalanok életébe kaptak betekintést őszinte beszélgetés és játék segítségével. Ezután Rácz Mariann tanárnő és vakvezető kutyája, Millie látogatott el hozzánk. Jót beszélgettünk a gyerekek által előzetesen összegyűjtött kérdések alapján. Az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány két képviselője is tartott rendhagyó órákat nálunk. Velük a roma emberekről szóló előítéleteinken gondolkodhattunk el, miközben sok új ismeretet szereztünk velük kapcsolatban. A programsorozat végén a gyerekek osztályfőnöki órán összegezték, dolgozták fel a vendégekkel kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket.