Megnyitottuk a 2020-2021. tanévet

Diákjaink, kollégáink és az első osztályos szülők részvételével ünnepélyesen megnyitottuk a 2020-2021. tanévet.


Rendhagyó módon a tavalyi tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjaink most kapták meg jutalomkönyveiket is. A Talentum-díjat az alsó tagozatosok nem vehették át júniusban, erre is most került sor: Szilágyvári Kata kapta a tantestület elismerését. Gratulálunk!

 

A magyar kultúra napja 2020-ban

Tánckultúrával ünnepelte január 22-én délelőtt a Talentum Iskola apraja és nagyja a magyar kultúra napját.


Köszönjük vendégünknek, Gábor Klárának, az Újhold régitáncegyüttes vezetőjének az interaktív előadást!

 

 

Karácsonyi koncertünk

Hagyományainknak megfelelően ebben a tanévben is megtartottuk karácsonyi koncertünket.


Először a harmadikosok énekeltek nekünk, majd megnézhettük az angol drámafesztiválon nagy sikert elért színdarabot, amely Lázár Ervin A nagyravágyó feketerigó című meséje alapján készült. Ezután következett a karácsonyi koncert, amelyet idén a Sipos együttes tagjainak köszönünk meg. Mindenkinek boldog ünnepeket és jó pihenést kívánunk.

 

 

Így hangolódtunk az ünnepre

Az utolsó tanítási nap délelőttjét különböző játékokkal töltöttük.


A gyerekek társasjátékok, drámajátékok, logikai és improvizációs játékok közül válogathattak. Sakkozhattak, műveltségüket is próbára tehették a különböző kvízjátékok segítségével, vagy akrobatikus képességeiket is fejleszthették. Vidáman telt az első két óra. 

 

 

Iskolagyűlés decemberben

Karácsony előtt iskolagyűlést tartottunk.


Megdicsértük azokat a tanulóinkat, akik az elmúlt hónapokban kiemelkedő eredményeket értek el a különböző versenyeken. Ezután az elsősök örvendeztettek meg minket a betlehemezés népszokásának felidézésével.

 

 

Az Ireks-Stamag Kft. vendégei voltunk

A 3. osztályosokat pénteken az Ireks-Stamag Kft. látta vendégül.


A gyerekek hoopiest és pizzát készítettek, majd megkóstolták a finom sütiket, melyeket a jövő évi cukrász-világkiállításon fognak bemutatni. Nagyon jól érezte magát mindenki. Köszönjük a vendéglátást!