Megemlékezés nemzeti ünnepünkről
Március 15-i műsorunkat idén is a 7. osztályos tanulók szervezték. Ez alkalommal a szereplők és a közönség egy időutazás keretein belül élhették át az 1848. március 15-i eseményeket.
Március 15-i műsorunkat idén is a 7. osztályos tanulók szervezték. Ez alkalommal a szereplők és a közönség egy időutazás keretein belül élhették át az 1848. március 15-i eseményeket.
Iskolánk 12. osztálya tanulmányi kiránduláson járt a Zachor Alapítvány közreműködésével. A Dohány utcai zsinagóga 1859-ben nyílt meg, és a mai napig a világ egyik legnagyobb és legismertebb zsinagógája. A diákok megnézték még a templom udvarán található temetőt és a holokauszt-emlékparkot is, amely a holokauszt áldozatainak állít emléket. Emellett a Rumbach utcai zsinagóga történetét is megismerték. Salamon Boldizsár szakszerű vezetése igazi élményt jelentett számukra.
Február 22-én, délelőtt a Talentum Iskola tornacsarnoka megtelt élettel, zenével és tánccal. Első családi táncházunk célja a közösségépítés és a minőségi kikapcsolódás volt, ahol minden résztvevő talált kedvére való programot.
A rendezvény nem jöhetett volna létre alkmaari holland barátaink, Rob Bangert gitárművész, kulturális vállalkozó, valamint Otto de Jong karnagy nélkül.
Amit a résztvevők a délelőtt folyamán kipróbálhattak:
– népi játékok és tánc Illés Kádek Kata vezetésével,
– német nemzetiségi táncok, amelyekhez Uttó Krisztina és Herczog Ricsi biztosították a hangulatot,
– élvezhették Eren Shimizu, Illés Bercel és Illés Ferenc klarinétjátékát (japán dal és egy Harry Potter-részlet),
– közösen énekelhették a „Tavaszi szél” kezdetű népdalt Otto de Jong vezényletével,
– kipróbálhatták a görög életérzést – Zeys Vassilis és barátai táncoltattak meg mindenkit görög táncokkal,
– egy moldvai táncház keretén belül a talpalávalót Porvai Gergely, Farkas Emőke és a Tindia zenekar húzta.
Alkotóműhelyeinkben grafikus tanulóink arcfestéssel, gyöngyfűzéssel, origamival és nyomdázással várták a kreatív alkotókat.
Köszönjük minden közreműködőnek, támogatónak és a résztvevő családoknak, hogy közösen ünnepelhettük a magyar néphagyományt és a népek közötti barátságot!
Az eseményről a Tatai TV is készített képes összefoglalót, amely ezen a linken megtekinthető.
Szakgimnáziumunk 13.-os tanulóinak leporelló- és ajándéktárgyterveiből csütörtökön nyílt kiállítás a Kuny Domokos Múzeumban.
Az eseményről készült képes összefoglaló ezen a linken megtekinthető.
Pénteken egész napos közös budapesti kiránduláson vettek részt szakgimnáziumunk legfiatalabb és legidősebb tanulói.
Délelőtt ellátogattak a Vigadó impozáns épületébe, ahol Herbszt László vezetésével megtekintették a 23. Aranyrajzszög kiállítást, amely a hazai tervezőgrafika kiemelkedő seregszemléjének számít. A kiállításon két kollégánk, Hajdú Zsófia és Görözdi Géza, illetve két volt tanulónk, Lakatos Andrea és Szikora Georgina munkái is bemutatásra kerültek.
Kora délután pedig a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában vettek részt egy érdekes és jó hangulatú múzeumpedagógiai foglalkozáson, amely a popszürrealizmus és a szubkultúrák találkozása kortárs magyar alkotók műveiben témáját dolgozta fel.
10. osztályosaink idén formabontó programmal készültek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. A felső tagozatosok és középiskolások osztályonként egy szabadulószoba formájában tesztelték a tudásukat, illetve szereztek új ismereteket az eseményről. A feladatok között szerepelt többek között képfelismerés, keresztrejtvényfejtés, de előfordult irodalmi vonatkozású feladat is, valamint egy buzdító rádióbeszéddel is kellett készülnie minden csapatnak. A szabadulószobából való kijutás kulcsa, a megoldás, a Magyar Köztársaság megalakulási dátumának összeállítása volt: 1989. október 23.